Film

A nagyközönség számára a román film felfedezése talán leginkább Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap (4 luni, 3 săptămîni şi 2 zile) című filmjének 2007-es cannes-i sikeréhez, az elnyert Arany Pálmához kapcsolódik. Mungiu mellett azonban még számos kiemelkedő rendező neve (pl. Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu, Cătălin Mitulescu) fémjelzi a játékfilmek terén is azt az erős mezőnyt, amelyet nemegyszer „román új hullám”-ként emlegetnek.
Ugyanakkor egy interjúban éppen Adrian Sitaru fogalmazza meg kételyét: vajon az ő képi világát még mindig ugyanaz a minimalizmus és hiperrealizmus jellemezné, mint az imént felsorolt alkotókét?
Mindenesetre – ahogy az újabb fesztiváleredmények és az egész világon sorozatosan megrendezett román filmnapok bizonyítják – a román film sikeressé vált, a szakma és a nagyközönség egyaránt felfigyelt rá. Úgy tűnik, a rendszerváltás utáni évtizedek anyagi nehézségei nem akadályozták meg az alkotókat abban, hogy olyan nyelven fogalmazzák meg az emberi és társadalmi problémákat, amely a régió szűkebb határain túl is érthető.

Az Arcus Temporum 2008-ban elindított rövidfilmes programját, amelynek a Millenniumi Emlékmű patinás tere ad helyet, az első évben négy magyar rendező (Mészáros Péter, Iványi Marcell, Nemes Jeles László és Kenyeres Bálint) bemutatásával indítottuk. Tavaly két kirgiz alkotó, Aktan Abdykalykov és Ernest Abdysaparov költői szépségű, szimbolikus erejű filmjeit láthattuk.
Az idei fesztiválra öt román rövidfilmet választottunk. Gabriel Sârbu, Adrian Sitaru, Radu Jude, Ciprian Alexandrescu és Florin Piersic jr. egy-egy alkotását láthatjuk majd, amelyek képi eszközeikben, látásmódjukban és gondolatiságukban reprezentatív válogatást nyújtanak arról, hol tart (merre lép tovább) a román (rövid)film, és persze: merre tart a világ, amely körülvesz bennünket, s amelyben mi magunk is élünk…